katt-berr

Kollaboratív tanulás. De mit is jelent ez? 

Először is szeretnék ajánlani egy oldalt, ami számomra nagyon érdekes információkat szolgáltatott, és igazán érdemes elolvasni. Nekem ez segített tisztázni néhány dolgot, amelyeknek a saját konstrukciómban még nem sikerült helyet találniuk.

http://tani-tani.info/102_duchon

Itt találtam egy nagyon szimpatikus és érthető megfogalmazást. "A kollaboráció olyan szervezett, szinkron tevékenység, amely egy adott problémára vonatkozó közös elgondolás kialakítására és fenntartására irányul." Ebben lényegében minden megtalálható. Szervezett és szinkron tevékenység, mely magában foglalja a társas, előre meghatározott cselekvést.  A definíció másik fontos szókapcsolata a közös elgondolás, ami a közösen konstruált, létrehozott tudásanyagra mutat rá, melyet együtt alakítanak a csoport tagjai, és vélhetően el is fogadnak. (Erről a társadalmi normarendszerek jutottak eszembe. Nagyon átvitt értelemben az is egyfajta kollaboráció, csak ott a kommunikációs csatornák száma a végtelen, és nem egészen tudatos tevékenység.)

Magával a tanulási módszerrel egyetértek, és nagyon befogadhatónak találom, mert a "közös építkezés" során nemcsak a téma, probléma kerül feldolgozásra, hanem a csoporton belül az egyének is egyfajta fejlődésen mennek keresztül a társas érintkezés okán. 

Ami engem illet, a magányosan tanulók táborát erősítem. Nekem szükségem van arra, hogy saját magam végigrágjam magam a dolgokon, lapszéli jegyzeteket gyártsak, "kiszínezzem" a saját jegyzetemet, rendszerezzen az elsajátítandó anyagot. A habituális tanulási szintem még igencsak fejlesztésre vár, hiszen nagyon hamar elkalandoznak a gondolataim, ha valami megzavar. Ebből a szempontból nézve számomra a kollaboratív és/vagy kooperatív tanulás jó lenne, ha az folyamatosan zajlana egy adott időben, mert akkor kénytelen lennék mindig figyelni.

Az egyetemen kaptunk olyan feladatot, ahol mindenki ugyanazt az anyagot olvasta, tanulgatta, majd csoportokba rendeződve közösen kellett készítenünk adott témáról egy gondolattérképet. Nagyon érdekes volt, hogy mindenki ugyanazt az anyagot olvasta és mégis más és más konstrukciókat ismertünk meg. Viszont a közös cél, a gondolattérkép készítése mindenki gondolatait beindította, mindenki elmondta véleményét, és kis időbe telt bár, de megszületett a közös mű. :) Sok gondolatból összegyúrva, más és más szemszögből, de egyetértésben. Nagyon szeretek ilyen feladatokban részt venni, de csak akkor, ha van társaságom. Face to face. Leülünk egy asztalhoz, megvan a témánk és hozzálátunk. Nem kiosztva a feladatokat, hogy tied a pénzügy, tied a marketing, hanem együtt haladunk végig a nem előre megtervezett lépéseken, amelyek közben maguktól értedődőek.

Ahogy itt írok, közben eszembe jutott, hogy mi lenne, ha csak az internet lenne a csatorna, és önművelődő céllal kezdenénk páran kollaboratív "munkába". Hát bajban lennék, vagyok. Számomra a számítógép egy eszköz, és ha tehetném, inkább személyesen folytatnám ezt a fajta "diskurzust". Nagyon jók az internetes kommunikációs lehetőségek, de nálam ez a végső eset. És nem is beszélve a hangulatról. A közös beszélgetéseknek, elmélkedéseknek, fontos gondolatok kikívánkozásának van egyfajta varázsa, amit a számítógép nekem nem tud visszaadni. Az egyetemen az óraközi szünetekben, a dohányzóban (és valószínűleg a teremben is) megfogalmazott gondolatok az órai anyagról, a továbbgondolások, ki nem mondott vélemények utólagos megosztása mindig egyfajta levezetés, és én személy szerint nagyon szeretem. Amikor megvan a téma, és mindenkinek elindulnak a gondolatai, és beszélgetünk. Többek között ezért is szeretek az egyetemre járni.

A kooperációban és a kollaborációban is hatalmas lehetőségeket látok, de nem szabad, hogy ez az egyéni tanulás rovására menjen. Szerintem nem lehet csak kooperációban és/vagy kollaborációban végezni a tanulást, de nagyon jó eszközöket ad megfelelő motivációs szint mellett.

Hát, sok érdekes dolgot olvastam, de ez nem változtat azokon a dolgokon, amit előtte is gondoltam. Netgeneráció. Úgy néz ki tényleg létezik. Mindenki tudja, gondolja, érzi, csak bizonyos dolgokkal nem tudok kibékülni.

1. A mindenki tudjon mindent rólam, mert én vagyok a legfontosabb a világon.

      Hát persze, hogy fontos vagyok. Egy csomó embernek, de nem mindenkinek. És sokan úgy gondolják, hogy mindig mindenkinek mindent tudnia kell, hogy éppen ebben a szent pillanatban mi történik VELE. Lehet, hogy én vagyok maradi, 23 évesen. Számomra a profil létrehozás és megtekintés, nem azonos az idézetekkel, a kvízjátékokkal, a játék meghívásokkal, és a körlevelekkel. Kapcsolattartás, valahova tartozás (pl.: csoportok létrehozása), és infomegosztás és egyebek, amit hasznosnak látok benne. Egyfajta kettősség az egész, de nem gondolom, hogy az embernek a különböző közösségi oldalakon kellene élnie az életét, és sok valós életbeli dolgok mellett elmenni, mert éppen az a legfontosabb, hogy vki kommentet írt a képem alá.

2. Hamis profil

    Miért is hamis egy profil? Azért, mert az ember olyan képet hoz létre magáról, amilyet akar, amilyennek látni, láttatni akarja magát. Induljunk ki a képekből. Gondolom mindenki látja, micsoda gyönyörű csücsörítős, egyik szemem sír a másik meg haj, fenék kidobós képekkel van tele az illetők adatlapja. Csak az a nem mindegy, hogy ezzel mit üzen azoknak, akik látogatják az oldalát, és hogy miért csinálja. Nos ennek több oka is lehet, de ezzel nem szeretnék foglalkozni. Önmegvalósítás? Társadalmi elfogadottságra törekvés, vagy társadalomkritika (a szó szoros értelmében)? 

3. Kapcsolatok

   E-mail, csevegés, MSN, chat, Skype és a többi. Mind mind hasznos dolgok. Egy bizonyos pontig. De mi történik akkor, amikor az emberek már nem képesek face to face beszélgetni, és elbújnak a net adta lehetőségek mögé? Amikor nem mernek kilépni az internetes álarcuk mögül? Ott vannak például a second life játékok. Más életét élheted egy virtuális világban és te irányíthatsz. Nem hangzik rosszul addig, amíg csak szórakozás. De amikor nem tudnak az emberek elszakadni tőle, az már probléma. Függőség? Igen, lehetséges.

Most kicsit a másik oldalról. A netgeneráció, és mint tudjuk van ilyen, azért lett, lesz netgeneráció, mert nincs más választása? Talán. Dönthetne persze az ember másképpen is, de akkor lemaradna, kimaradna bizonyos dolgokból. Pl. felsőoktatás. Ha nincs internet lehetetlen a felsőoktatásban részt venni. És ez csak egy példa a sokból.

Amit nagyon fontosnak tartok az a szelektálás. A világhálón kifejezni is lehetetlen az információ mennyiségét. De az, hogy ki és miért használja a netet, nagyrészt egyéni döntés eredménye. Aki szeretne internetezni, az ma már bárhol megteheti. ( még a legtöbb szegregátumban is van rá lehetőség, pl. SZETA Egerben) De lehet-e teljes életet élni internet nélkül? A világ mai állapotában, ha szeretnénk, ha nem, a net körbeszőtte a "mikrouniverzumunkat". Ebből következően, a kérdésre, hogy kell-e tanítani az embereket a PC, net használatára, egyértelmű a válasz. Igen. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget. De hogyan és miként él vele, az egyéni döntés. Viszont a szelektálási képesség és kritikai olvasás már egy érdekesebb problémát vet fel. A kell és a lehet közötti döntés mindig is nehéz volt. Vajon lehet-e és kell-e húzni egy határt? 

A Netgeneráció 2012 felmérés eredményei számomra nem igazán hoztak újdonságot, de megerősítette a vélt információimat. Ami érdekes volt, hogy a legtöbben TV, kultúra, mozi, színház ill. hírek témában böngésznek a legszívesebben.

Pedagógus, andragógus szemmel tanítási szempontból:

Ha van, tudjuk használni, megfelel az elvárásoknak, miért nem használjuk? Eléggé szomorú azt hallani, amikor a gyerekek (!) jegyzik meg, hogy nem használhatják/használják az interaktív táblát, mert a tanár néni nem tudja, hogy kell. Ez már szakmai kérdés. Nem gondolom, hogy ilyen jellegű eszközöket mellőzni kellene az oktatásban. A távoktatásban pedig sok lehetőség rejlik, de úgy vélem, a magyar társadalom még nem nőtt fel ehhez. A társadalom többsége anyagilag talán igen, viszont képességileg még nem.

És hogy én netgenerációs vagyok-e? Félig igen, de nem minden áron. 

Először is tudatni szeretném, hogy azért kezdtem blogot írni, mert KELL. Feladatnak kaptuk és most magammal harcolok, hogy miért is kell nekem ilyet írnom. Nem olyan rossz dolog ez, úgy hallottam, de még nem próbálkoztam vele sosem. Most itt az ideje, és nagyokat sóhajtok közben. 

Katt-berr. Azért választottam ezt a címet, mert olvastam egy könyvet, ami nagyon megfogott. Cialdini: A hatás.

Érdemes elolvasni, sok érdekes dolog van benne az emberekről. Nos ezt, hogy katt-berr itt olvastam. Olyan, mint amikor megnyomunk egy gombot (katt) és forog a film (berr), történnek a dolgok, születnek a gondolatok. Kicsit ilyen a blog írás szerintem. Jön egy gondolat katt, és a "berr"-rel jön a többi.

De most kb. így érzem magam...JÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!